Versek ecsettel

Kovács Adrienn festészete

        „Minden a napról szól. A központról, az egységről – arról a harmóniáról, amelyet saját központunkból, lelkünk békéjéből kiindulva vehetünk észre. Ezáltal valósíthatjuk meg azt a kozmikus, mindent átható ragyogást, ami egyetlen célunk és feladatunk: Fénnyé válni. Egységben lenni Teremtőnkkel és teremtményeivel” – olvasható Kovács Adrienn négy évvel ezelőtti, a Magyarok Házában Napképek címmel rendezett kiállításának meghívóján.

        A fiatal festőművész ars poeticája, művészi hitvallása ez. Fény, harmónia, béke, hit. A legfontosabb szavak. Az ő szavai. Amelyek képpé válnak ecsetje által. Ahogy a kínai széptan szerint a vers nem más, mint kép szavakkal, a kép nem más, mint vers ecsettel…

         Gyermekkora meghatározó művészi élménye anyai nagyapjához fűződik. Temesvári Mátyás nyughatatlan szellemű, rendkívül kreatív személyiség volt. Minden érdekelte, mindenhez értett. Ezermester, újító és művész volt egy személyben. Festeni nyugdíjas korában kezdett. Tájképei – amelyek az Ódry Színpadhoz közeli Vas utcai lakásban láthatók – fényt, tisztaságot és harmóniát árasztanak. Adrienn szüleivel együtt néhány évig itt, a nagyszülők lakásában élt. Legtöbb festménye is itt van: az egyik szobában Temesvári nagypapa, a másikban az ő festményei láthatóak a falakon.

        – Már kiskoromban elhatároztam, hogy festő leszek – mondja Adrienn. – Először nagyapám képeit kezdtem utánozni. Ő időnként rajzversenyt rendezett az unokái számára. Feladatokat adott, tanácsokkal látott el minket. Nagyon élveztem, bár nem mindig én nyertem a házi versenyeken.

         Tanárai korán felfigyeltek tehetségére, már alsós általános iskolás korától rajzszakkörbe járt, a gimnázium harmadik évében pedig rajztanára ösztönzésére iratkozott be Gyémánt László óbudai festőiskolájába. 17 éves volt, amikor festményeit először láthatta a közönség a festőiskola csoportos kiállításán a sárospataki művelődési házban.

        (További csoportos kiállításainak helyszínei: Hotel Aquincum, Budapesti Művelődési Központ, Egri Ifjúsági Ház.)

        Az érettségi után két éves fotósiskolát végzett, majd jelentkezett az egri tanárképző főiskola rajz-vizuális kommunikáció szakára. Mű vésztanárai Nagy B. István és Földi Péter voltak.

         – Rajziskolai és főiskolai tanáraimtól a szakma alapvető ismeretein túl megtanultam, hogy a művészetben a szabadság, a bátorság és az önállóság nagyon fontos alkotóerők. Minden művésznek szabadon, bátran kell alkotnia, és nagyon fontos, hogy megtalálja a saját útját, egyéni stílusát, felépítse eredeti világát. Felszabadító erővel hatottak rám e tekintetben tanáraim, sokat köszönhetek nekik. Tanárként magam is igyekszem átadni tanítványaimnak azt a szellemiséget, amik ők alakítottak ki bennem. Annak idején például az órákon gyakran festettünk komolyzenére. Engem rendkívüli módon ösztönöz a zene, nagyon sok ötletet, gondolatot, érzelmet merítek belőle. Ma is legtöbbször zenére alkotok. Ezt a módszert az óráimon is alkalmazom, úgy vettem észre, a növendékeim is nagyon szeretik.

        Adrienn 2002 óta vezeti a Cziffra György Alapfokú Művészetoktató Intézmény képzőművészeti tanszakának foglalkozásait. Munkájának eredményességét jelzi, hogy a kezdeti 30 főről mára 70-re duzzadt a tanítványok száma. Adrienn azon művészek közé tartozik, akik szeretik tudásukat, tehetségüket a legkülönbözőbb képzőművészeti ágakban és alkotótechnikákban kipróbálni. Nemcsak festményeket és grafikákat, hanem szobrokat, tűzzománcokat, kerámiákat, üvegfestményeket is készít. (Tán nem meglepő, hogy verseket is ír. Képek és szavak című  főiskolai szakdolgozatát saját írásaiból és festményeiből állította össze.)

        Az általa használt művészi technikákat a gyerekek nagy élvezettel próbálják ki a hétfő-szerda-péntek délutáni foglalkozásokon. Műveikből rendszeresen nyílnak kiállítások a zeneiskolában, és az újság hasábjain is gyakran találkozhatnak ezen alkotásokkal olvasóink.

        – Ha választanom kellene festészet és a tanítás között: a tanítást választanám. Nincs annál nagyobb öröm, mint látni egy gyermek fejlődését. Gyönyörűség megélni azt a pillanatot, amikor hirtelen beérik, mint egy gyümölcs: ráérez az alkotás lényegére, rálel a saját útjára. Nekem tanárként az a legfontosabb feladatom, hogy ezt elősegítsem. Sajnos, azt tapasztalom, hogy már egy gyermek lelkében is rengeteg görcs van, amit oldani kell. Erősíteni kell önbizalmukat, hogy rájöjjenek arra, milyen fantasztikus képességeik vannak, s milyen sok örömet szerezhetnek maguknak és másoknak alkotásaikkal, amelyek lelkük lényegét tükrözik.

        A tanítás mellett Adrienn továbbra is sokat fest. Elsősorban olajjal alkot. Festményei között egyaránt vannak hagyományos és absztrakt kompozíciók. A figurális alkotások között sok olyat találunk, amelynek alakjai inkább csak sejtetésszerűen, stilizáltan jelennek meg a vásznakon vagy táblaképeken. A festészet halhatatlan klasszikusai közül leginkább El Greco, Rembrandt, Van Gogh és Kandinszkij hatott a festészetére.

        – A legfelszabadítóbb számomra Van Gogh művészete. Az ő ecsetvonásainak, vonalainak a bátorsága, szaggatottsága elemi erővel hatott a gondolkodásmódomra és stílusomra. Amikor festek, kilépek a mindennapi korlátok közül, teljesen átlényegülök az alkotással. Ekkor érzek igazán harmóniát magamban. Úgy érzem ilyenkor, mintha valami magasabbra emelne, éppúgy, mint ima vagy meditáció közben.

         A művész festményein gyakran visszanyúl a mitológiai őselemekhez, a vízhez, a tűzhöz – a naphoz, és újabban a kereszténység is megjelenik témái között.

        – Talán valami indián vér csörgedezhet az ereimben, hogy ennyire vonzódom az őselemekhez. Ez leginkább a Napképek-sorozat festményein érhető tetten, de előtte volt egy kék sorozatom is, az éltető vízzel a középpontban. A világ keletkezése, a teremtés, az elemek harca mindig is nagyon foglalkoztatott. Alkotás közben pedig erőt ad, hogy vallásos vagyok. El sem tudom képzelni hit nélkül az életem. Ha nem hinnék Istenben, nem lenne bennem elég alázat és erő az alkotáshoz. Minden teremtéshez kellő alázatra van szükség. Belső készenléti állapotra, folytonos nyugalmi várakozásra. Nem feszült figyelemre, hanem odaadóra, hogy átadóvá válhasson. Ilyenkor csak hallgatás van, hogy kérdések és válaszok zaja ne tudja elnémítani a hívó szót.

         Kovács Adrienn alkotásait önálló kiállításon először 1999-ben láthatták az érdeklődők a Fonó Budai Zeneházban. 2001-ben a Magyarok Házában mutatták be a Napképek-sorozatot. 2002-ben egykori középiskolájában, a Vörösmarty Gimnáziumban nyílt tárlata. A következő gyűjteményes kiállítást idén tavasszal vagy nyár elején tervezi Vácott vagy Budapesten. (Csak sajnálni tudjuk, hogy a fiatal művész alkotásait Vörösváron még egyszer sem tekinthettük meg.)

         Kovács Adrienn műveiben „a világnak valami nagy érettsége jelenik meg” – írta róla egykoron főiskolai tanára, Nagy B. István. Ez az érett, nyugodt harmónia ragadja meg leginkább ma is az ember lelkét, ha műveit szemléljük. Tiszta színek, tapintható érzelmek, őszinte gondolatok jellemzik alkotásait. Semmi hókuszpókusz, spekuláció.         Csak végtelen csend és nyugalom. Kék ég, melegen lobogó nap. A világ szép és egész. Harmonikus. És a vizek felett embernyi közelségben valahol Isten szelleme lebeg.

         Ahogy a „Képek és szavak”-ban a művész maga is megfogalmazza:

 „…A Végtelenség csendjére vágyom,
hogy ne vesszek el a hangok tisztázatlanságában.
…Olyan kék eget vágyom látni,
melyben még a felhők játéka
sem okoz rezdülést.
…Takarózni szeretnék egy puha lepellel,
ami úgy őrzi védtelen testem,
mint kedves, ringató bölcső
az alvó gyermeket.

…Szeretnék az emberek tiszta szemébe
nézni, hogy lássak egy kis fényt
ebben a sötét éjszakában.
Mindenkiben ott rejtekszik
az igazság dirib-darabja,
csak a részeket egésszé kellene önteni,
hogy ne részigazságok hálózzák be a világot.”

         Kedves Adrienn, kívánjuk, hogy neked mindez sikerüljön!

 Fogarasy Attila

(Vörösvári Újság, 2005. március)

Tanítványai festményei előtt a zeneiskolában

Festmények