A
község zenei életéről az első adatot egy 1743-ból származó per irataiban találjuk.
A perirat az Eszterházy család levéltárában található. Az ügyben egy farsangi
bálról van szó, amikor verekedésre került sor. A verekedésnek az akkori falusi
plébános vetett véget úgy, hogy a fúvókát (munsickl) a reverendája alá dugta
és hazavitte. Ez a feljegyzés arra utal, hogy a faluban már a XVIII. század
kezdetén létezett egy fúvószenekar. A telepesek valószínűleg magukkal hozták
őshazájukból a hangszereiket, és közösségük szórakoztatására játszottak.
Nem
tudjuk pontosan, hogy ez a zenekar milyenhangszerekből állt össze, mert ma
már egyetlen darab sincs meg belőlük. De ha a Németországban a XVII. században
virágzó fúvóskultuszt figyelembe vesszük, (ne feledjük, hogy Johann Sebastian
Bach koráról van szó), könnyen megállapíthatjuk, hogy a fúvós hangszerek (trombiták
és különféle kürtök) és az ütősök közül nem hiányozhattak a fafúvósok (fuvola
és klarinét ) sem.
Kozek
János és Nick János régebben egy budapesti rendőrzenekar tagjai voltak. Morner
József kisdobosként vezette a felvonulást 1916-ban, IV. Károly király megkoronázásakor.
A budai hegyvidék összes zenekarából őt választották ki erre a tisztségre.
A
Mauterer család első dédapja a nyugatról érkezett bevándorlók listáján nem
Mautererként, hanem mint Toma Autterer szerepel. Az 1696-ban készült összeírásban
a listán ő a negyvenegyedik betelepülő. Két fia volt, de lánya nem volt. ¼
hűbérbirtokon gazdálkodott, két tehene, két libája és négy disznója volt.
1747-ben
a Canonica Visitatio-ban már Mauterer néven találkozunk vele. Ezt a dédapát
Mauterer Lőrincnek hívták. Felesége Streit Rosina volt, 1747. január 31-én
kötöttek házasságot. 1770-ben a családapát Mauterer Mártonként jegyezték be.
A
hagyomány szerint a család Baden-Württembergből származik. Mautererék már
a XVIII. században vezető szerepet töltöttek be a község zenei életében. Ez
abból derül ki, hogy Mauterer Jakab, aki 1824. július 10-én született és 1902-ben
bekövetkezett haláláig utódjának a zenei vezetője, illetve tanácsadója volt,
a karmesteri pálcát édesapjától örökölte.
Erre
a Mauterer Jakabra a zenekar legidősebb tagja, az 1887-ben született Kozek
János is emlékszik még. 1965-ben azt mesélte, hogy Mauterer Jakab temetésén
ő is játszott a zenekarban.
Mauterer
Jakab fiatalabb fia, János 1871. június 20-án született. Úgyszólván a zenekarral
együtt nőtt fel, é s már 10 éves korában egészen ügyesen hegedült. Mikor 12
éves volt, megkapta első szárnykürtjét, és ettől kezdve élete végéig kapcsolatban
állt a hegedűvel és a szárnykürttel. 20 éves koráig édesapja zenekarában játszott.
Zenei tehetségére bevonulása után a katonaságnál is felfigyeltek elöljárói,
úgyhogy a 20 éves fiú hamarosan Budapestre került a királyi és császári gyalogos
ezredbe. Szolgálati ideje alatt a zenei őrvezetőségig vitte. Szolgálati ideje
egész életére meghatározta zenészi pályafutását. Budapesten szárnykürtösként
játszott egy olyan kiváló és híres karmester vezetése alatt, mint Fricsay
Ferenc (a világhírű Fricsay Ferenc karmester édesapja). Fricsay Ferenc szakértő
vezetésével Mauterer János kiváló zenésszé fejlődött. A karmester annyira
megszerette, hogy a fiatal vörösvárival játszatta el a legtöbb szólót, sőt
hivatásos zenésszé is ki akarta képezni. Mauterer János azonban hazavágyódott.
Otthon egy leány várt rá, akit leszerelése után hamarosan feleségül vett.
Ettől
kezdve a Mauterer-ház majdnem 40 éven keresztül a falu igazi zeneiskolája
volt. Mauterer János, akit akkoriban 25 évesen már mint tekintélyes zenészt
neveztek ki a zenekar élére, rendszeresen gondoskodott a zenekar utánpótlásáról.
A bányászzenekar
Nem
sokkal az I. világháború előtt új fúvószenekar alakult Pilisvörösváron, mégpedig
a bányászzenekar. Pilisvörösvár és Pilisszentiván ugyanis szénmezőn fekszik,
és a bányában nemcsak a két falu lakói, hanem máshonnan származó nem német
emberek is munkát találtak. Cservenka Ferenc bányász például Csehországból
érkezett, otthon katonazenész volt. Az ú kezdeményezésére alakult meg a bányászzenekar,
amelynek első karmestere ő lett. 30-32 tagjával ez volt a budai hegyvidék
legnagyobb fúvószenekara.
A
hangszereket a bánya adta. 1923-ban
csere történt a vezetésben. Cservenka helyére a vörösvári Draxler József,
Mauterer egyik növendéke került. Sándorfi Zoltán és Tischer János a bányászvárosból,
Tatabányáról érkezett Pilisvörösvárra, mindketten 6-8 zenésszel együtt. Cservenka
után Kmell Vencel, majd Draxler József, utána pedig Sándorfi lett a karmester.
Tischer János a bányászzenekart Sándorfi halála után (1936) vette át.
A
bányát Pilisvörösváron 1940-ben bezárták. Ez a bányászzenekar megszűnését
is jelentette.
A
bányát 1940-ben csak Pilisvörösváron zárták be, Pilisszentivánon nem. Pilisszentivánon
a bányászzenekart újjászervezték.
A
zenekar elsődleges feladata az volt, hogy a bánya és a bányászélet különböző
ünnepségein játsszon. De játszott a bányászzenekar a két falu községi ünnepségein
is és két kisebb zenekart alkotva a kocsmában is játszottak bálokat.
A zenészek zenei képzése
A
legtöbb zenész a zenélést otthon a családban tanulta vagy az édesapjától vagy
valamilyen más rokontól. A lakosság zenei neveléséhez mindenkori kántor is hozzájárult.
Egy1899-ben
kelt székesfehérvári püspöki körlevélből származik a következő idézet: „A
kántor köteles azonfelül, hogy egy osztályt tanít, az összes kántori teendőt
is ellátni, a szokásos zenés miséket a helyi zenészek és énekesek közreműködésével
megtartani.”
Ezek
a kántorok a régebbi időkben valószínűleg nagyon sokat tettek a vörösvári
németek zenei nevelése terén. Ugyanilyen fontos szerepet játszott a zenészek
nevelésében a katonaság, ugyanis szolgálati idejük alatt majdnem mind játszottak
egy katonazenekarban. A katonazenekarok hatása a zenekar összetételében is
megmutatkozik. A Mauterer-zenekar a hangszerek összetételében egy katonai
zenekarra hasonlít leginkább.
Mauterer János mint a zenészutánpótlás nevelője
Mauterer
János oktatási tevékenységéről a 78 éves Kozek János és vörösvári János, a
mai (1965) karmester a következőket mesélte:
„Már
12 éves koromban, alighogy befejeztem az elemi iskolát, az akkoriban már sikeres
karmesterhez kerültem” – kezdte Kozek János. „Jól tudtam énekelni” – emlékezik
vissza.
Szép
hangja magára vonta Mauterer János figyelmét. A fiúcska szívesen gyakorolt
az édesapjától kapott hegedűn. Mauterer János szigorú tanár volt. Tanulóitól
fegyelmet és szorgalmat követelt. Aki nem gyakorolt megfelelően és nem tett
eleget a követelményeknek, azt megbuktatta. Az oktatást bizonyos rendszer
szerint építette fel. A gyerekek először a
hegedűvel ismerkedtek meg. Három évig nem nyúlhattak fúvós hangszerhez. Először
a különböző skálákat gyakorolták, sorban minden moll és dúr hangnemet. A fiatal
zenész technikai tudásának megfelelően később a tanár saját szerzeményű keringői,
polkái és lendlerei kerültek elő. Ezeket a tanulóknak gondosan be kellett
gyakorolniuk. Ugyanakkor a tanuló megismerkedett a hangközökkel is. Csak amikor
a tanuló már minden b előjegyzéses és keresztes skálát dúrban és mollban is
kívülről le tudott játszani, valamint egy eléje tett ismeretlen darabot kottából
el tudott játszani, tehát rendelkezett minden szükséges zenei ismerettel,
csak akkor kapta kezébe a neki legjobban megfelelő fúvós hangszert. Ez, int
már említettük, háromévi tanulás után történt.
„A
szárnykürtön vagy az eufóniumon való játszás ilyen ismeretek birtokában már
nem okozott különösebb gondot” – mondta Kozek János.
„15
évesen lettem szárnykürtös, de rövid idő múltán már majdnem minden hangszeren
tudtam játszani, és mindig be tudtam ugrani, ha valaki hiányzott.”
Vörösvári-Spiegelberger
József édesapja a vörösvári 24 kocsma egyikének tulajdonosa volt. „Édesapám
– meséli a mostani (1965) karmester – 1900-tól kezdve 50 éven át énekelt az
egyházi kórusban. Élete végiig sajnálta, hogy az édesapja nem vett neki hangszert.
Így meg kellett elégednie azzal, hogy az énekkar nélkülözhetetlen basszistájaként
minden egyházi alkalomkor és minden temetésen énekelt.”
Édesanyja
i jól énekelt, szép szoprán hangja volt. Így a Spiegelberger családban is
mindig dalos jókedv uralkodott.
„Különösen
az édesanyám volt vidám teremtés” – meséli Vörösvári József.
A
zeneszerető édesapa szívesen adott a kocsmában egy termet a zenészeknek, ahol
Mauterer János és zenészei hetente egy-két alkalommal összegyűlhettek.
A
kocsmáros kicsi fia szenvedélyesen szerette ezt a zenekart.
„El
sem tudtak volna engem zavarni” – meséli. Különösen a karmester kitűnő szárnykürtjátéka
bilincselte le a figyelmét.
Egy
napon Mauterer János így szólt az édesapámhoz: „Hallod-e Mátyás, a fiadat
taníttatni kellene, nagyon jó hallása van. Vegyél neki egy hegedűt, majd én
kezdek vele valamit.”
Így
került az akkor 9 éves kisfiú a falu „zeneiskolájába” és kezdett el hegedülni.
Mikor
12 éves korában a hőn áhított szárnykürtöt először a szájába vehette, már
csak néhány hónapra volt szüksége és a zenekar kész új szárnykürtöse lett.
„Azóta
mindig játszom” – mondja és még hozzáteszi – „Mauterer János maga választotta
ki számomra 1922-ben a megfelelő hangszert, és a fúvókát még a II. világháborúba
is magammal vittem. Egy félresikerült támadás során elveszett a trombitám
és azóta nem tudtam még egy olyan jó fúvókát találni. Több fúvókám is van,
de egyik sem olyan jó, mint az első.”
A Mauterer-fúvószenekar és szerepe a falu életében
Ebben
a zenekarban kezdte 57 éves karmesteri pályafutását 1896-ban Mauterer János.
A fúvószenekar a templomban nem játszott, de a körmeneteken mindig részt vett.
Szólókat játszott és a hívők templomi énekeit kísérte. Nagyon gyakran játszották
a következő templomi énekeket: Mária, tisztaság koronája; Ó Jézusom; Uram
ne hagyj el bennünket; Szomorúan kezdem az éneket.
A Mauterer-zenekar 1892-ben
Esz-klarinét
B-klarinét
I-II.
B-szárnykürt
I-II.
Basszus
szárnykürt
Kürt
I.
Kürt
II.
Eufónium/F-Helikon
Esz-trombita
I.
Esz-trombita
II.
B-trombita
III.
Ütős
hangszerek
A szokásos katonai fúvószenekar
Kis
fuvola
Szárnykürt
Alt-kürt
Tenor-kürt
F-Eurónium
F-Helikon
Esz-trombita
I.
Esz-trombita
II.
Esz-trombita
III-IV.
Kürt
I-II.
Kürt
III-IV.
Ütős
hangszerek
A Mauterer-zenekar 1944-ben
B-szárnykürt
I.: Mauterer János karmester, földműves
B-szárnykürt
I.: Vörösvári-Spiegelberger József ács
B-szárnykürt
II.: Braun Mátyás ács
B-szárnykürt
II.: Vörösvári Spiegelberger György ács
Esz-klarinét:
Bruckner József kötő, menekült (Pöttmes)
B-klarinét:
Blum-Budavári Márton, Solymár
B-klarinét:
Bruckner János kötő
B-klarinét:
Nick István kötő
Esz-trombita:
Braun Mátyás tetőfedő
Esz-trombita:
ifj. Manhertz András kőműves
Esz-trombita:
Schreck Mihály sóderbányász
B-tenortrombita:
Kozek János kőműves
B-tenortrombita:
id. Manhertz András bányász
B-tenortrombita:
Wenczl Márton bányász
Bariton:
Nick János kőműves, 1956-tól 1963-ig karmester
Helikon:
Nick Márton kőműves, Nick János fia
Nagydob:
Nick Márton, Nick János bátyja
Kisdob:
Morner József bányász
Fuvola:
Mauterer János kőműves
A vonószenekar az egyház szolgálatában
Mint
már említettük, a zenekar mindkét része fontos szerepet játszott a különböző
egyházi ünnepeken. Régi szokás szerint a falusi zenészek szorosan együttműködtek
a mindenkori kántorral, és ez az együttműködés igen gyümölcsöző volt az egyházi
zene számára is. A kántorok közül ki kell emelni Rosner Antal nevét. Hatékonyan
segítette a zenekart a XIX. század utolsó évtizedétől, „Mauterer hatalomátvételétől”
kezdve egészen haláláig.
A
vonósrészleg a következő hangszerekből állt: első hegedű, második hegedű,
brácsa, nagybőgő, C-fuvola, C-klarinét, piszton és basszus harsona. Ez a8
hangszer játszotta újévkor, húsvétkor, pünkösdkor, úrnapkor, búcsúkor, Szent
Istvánkor, gyertyaszentelőkor és karácsonykor a Vörösváron évszázadok óta
ismert két misét.
Vass
Márton, aki 1931-től volt Rosner Antal utódja, 1965-nen a következőket mesélte
erről a két miséről:
„Az
egyik az F-dúr mise volt, a másik pedig az Esz-dúr. A partitúrák a II. világháború
alatt eltűntek, de a kántor egész pontosan emlékszik ara, hogy mindkettő a
zenetörténet barokk korszakából származott. Zenei anyaguk és összhangzat8uk
mindenesetre erre enged következtetni. A misék egyszerűek voltak, nyilvánvalóan
alkalmazkodtak a falusi zenészek zenei tudásához, ami egyáltalán nem jelenti
azt, hogy csekélyebb értékűek voltak. A miséket valószínűleg egy kántor küldette
magának Németországból. Szerzőiket mind a mai napig nem ismerjük. A szokásos
miserészekből álltak: kyrie, gloria, credo, sanctus, benedictus és agnus dei.
A templomi kórus a 4 szólamot (szoprán, alt, tenor és basszus) a kántor vezetésével
tanulta be.”
A
vonószenekar mindig külön próbált. De néhány nappal az ünnep előtt mindig
közös próbát tartottak a templom kórusán. Az énekkar és a zenekar a mise előadásakor
is külön volt választva. Mauterer János vezényelte a vonósait és a fúvósait,
miközben a kántor az énekeseket dirigálta. Ennek ellenére mindig minden a
legnagyobb összhangban zajlott le.
A
vonószenekar 1941-ig állt fenn. Ebben az évben építették fel a templomban
a két manuálos, modern, minden igényt kielégítő orgonát.
A
község zenészei majdnem minden temetésen játszottak. Ez a szokás mind a mai
napig (1965) fennmaradt. Minden évben sokan halnak meg a faluban, de alig
fordul elő, hogy valakit zene nélkül temetnek el.
A
gyászindulók között, amelyeket a zenekar játszani szokott, igen híreseket
is találunk. Közülük kettő klasszikus zeneszerző műve. Az egyiket Ludwig van
Beethoven Patetikus szimfóniájából egy bizonyos Thomas írta át fúvószenekarra,
a másik pedig Fryderyk Chopin szerzeménye. Ezeket a gyászindulókat a zenészek
rendkívül érzelmesen játsszák, ugyanakkor leginkább a dinamikára ügyelnek.
A különböző állami ünnepeken is mindig részt vett a zenekar. A zenekar életében
azonban mindig is a különféle bálok, búcsúk és a nagy esküvők játszották a
legnagyobb szerepet.
A vonósok és a fúvósok
A
szokásos bálokat mindig a fúvósok nyitották meg, és a vendégek éjfélig fúvószenére
szórakoztak. Éjfél körül a zenekar egy része elővette a hegedűjét, s a zenekar
átváltozott vonószenekarrá. Így játszottak aztán tovább egészen a hajnali
órákig. Mauterer János volt az, aki szárnykürtjével, illetve hegedűjével az
ütemet mindig megadta. Nagy ünnepek alkalmával azonban a falu mind a 24 vendéglője
zenével akarta szórakoztatni a vendégeit, ezért a zenekaroknak kisebb együttesekké
kellett átalakulniuk. Ezt a Mauterer-zenekar általában meg is tette. A vonósok
„fent” játszottak Herbst Mihálynál, a fúvósok pedig „lent”, Fetter Istvánnál.
Általában polkát, keringőt, lendlert, csárdást és mazurkát játszottak. Később
ehhez csatlakozott a foxtrott és a tangó.
Minden
hónapban volt vidám táncmulatság, de minden 2-3. héten játszottak általában
Vörösváron. A régi dallamokat Hidas/Herbst György némettanár és a helyi kultúrcsoport
vezetője gyűjtötte össze táncosai segítségével, majd a dallamokat Tímár Sándor
koreográfus „Nagy vörösvári svábtánc” címen feldolgozta. A tánc zenei anyagának
kottái és a tánc leírása a Magyarországi Németek Szövetségének archívumában
találhatók. Hidas/Herbst György tevékenységét Wenczl József támogatta, majd
folytatta.
A
nagy esküvők, amelyeken 200-300 vendég is mulatott, mindig két napig tartottak.
A zenekar számára ez bizonyára kemény munka volt, nem pedig csak játék.
De
nem csak Pilisvörösvár, hanem a közeli és távoli környék községei is igényt
tartottak a zenéjére. Így aztán a zenekar gyakran vendégszerepelt Budán, Budafokon,
Óbudán, Visegrádon, Dunaharasztiban, Lábatlanon, Piszkén, Süttőn, Leányfalun,
Solymáron, Pilisszentivánon, Ürömöm, Pilisszántón, Csobánkán, és ki tudná
még mind az összes helyet felsorolni, ahol a Mauterer-zenekar szívesen látott
vendégként játszott búcsúkor, svábbálon vagy esküvőkön! Az akkori együttes
szinte állandóan úton volt. Mégis mindig volt idő a gyakorlásra. Zenei tudása
az idők folyamán egyre magasabb színvonalra került.
Marlok
István plébános mesélte el a következő jellemző történetet szülőfalujáról,
Pilisszentivánról: Édesapja, Marlok Márton, kocsmáros volt a faluban. 1931-ben
a falu akkori plébánosa, Kász Márton egy vasárnap a templomban az ég örömeiről
prédikált.
„Tudjátok-e,
kedves híveim, hogy mi az öröm?” – tette fel a kérdést: hirtelen ő maga sem
találta meg rá a választ és így próbált meg segíteni magán: „Öröm az például,
ha a vörösvári Mauterer-zenekar játszik.” Marlok Márton szomszédja ezt súgta
a kocsmáros fülébe: „Hallod, Marci, mér nem fogadod fel őket? Még a pap is
azt prédikálja, hogy milyen jól játszanak!”
Ettől
kezdve a Mauterer-zenekarnak 11 éven át havonta egyszer a szentiváni Marlok
kocsmájában kellett a tánczenét szolgáltatnia.