A Fúvószenekar 110 éves múltja
„Die Musik ist eine Gabe Gottes, die den Teufel
vertreibt und die Menschen fröhlich macht.” (M. Luther)
A Pilisvörösvári Fúvószenekar alapítója a Mauterer
karnagydinasztia volt. Mauterer Jakab vezetésével 1893. május 15-én alakult
meg a zenekar jogelõdje. Mauterer Jakab 1898. július 5-ig állt a zenekar
élén. Ekkor fia, Mauterer János vette át az irányítást egészen 1902. július
17-ig. Ezután újra egy Mauterer János nevezetû karnagy állt a zenekar
élére, õ azonban az alapító Mauterer Jakabnak a testvére volt. Idõsebb
Mauterer János keze alatt érett igazi 18-20 tagú együttessé a zenekar. A karnagy
maga tanult muzsikus volt. Híres katonakarmesterünk, Fricsay Richárd zenekarában
volt elsõ szárnykürtös. 1953-ig látta el a karnagyi teendõket,
utána a karmester Nick János lett, õt Vörösvári József követte. Tõle
Feldhoffer János vette át a stafétabotot.
1989-ben 18 taggal alakult újjá a zenekar Brandhuber
János vezetésével, aki 1994-ig látta el a karnagyi teendõket. Ezután
majd egy évig Feldhoffer János, a jelenlegi egyesület vezetõje vette
át a karnagyi munkát. 1995. októberétõl már Buzás Bálint volt a zenekar
karnagya, és vezetésével 1996. április 14-én a IX. Országos Fúvószenekari
Minõsítésen „német nemzetiségi zenekar” kategóriában 148 ponttal, „show
zenekari” kategóriában 143 ponttal kapott Kiemelt Arany Diplomát az együttes,
így elnyerte a „Fesztiválzenekar” címet.
1997. május 1-jén jelent meg a zenekar kazettája
és CD-je. Ugyanebben az évben szeptemberben Sopronban az Országos Német Nemzetiségi
Fúvószenekari Fesztiválon az elsõ hat helyezett között voltak. E sikeres
idõszak után két évig Kovács Tibor volt a zenekar karnagya, majd 2002.
augusztusától ismét Buzás Bálint vette át a vezetést.
A zenekar megalakulása óta résztvevõje
a helyi és környékbeli egyházi és világi rendezvényeknek és fesztiváloknak
– ezzel is öregbítve országszerte városunk hírnevét. Több mint 13 éve nagyon
jó kapcsolata van a zenekarnak a Gerstetteni Fúvószenekarral, melynek létrehozásában
nagy szerepet játszott Schäffer Lõrinc és Eduard Gillitzer.
A 2003. április 27-i „Bläsertreffen” találkozón
a zenekar „nyugdíjas” zenészeinek: Brandhuber Jánosnak, Denk Józsefnek, Fetter
Józsefnek, Manhertz Pálnak, Solt Józsefnek, Solymosi Mártonnak, Metzger Istvánnak,
Nick Jánosnak és Várhegyi Ferencnek oklevelet nyújtottak át a pilisvörösvári
fúvószenei életben eltöltött sok évtizedes tevékenységük elismeréseként.
Közülük hárman, Fetter József, Manhertz Pál
és Várhegyi Ferenc az „igazi” Mauterer zenekar tagjai voltak. Ez annyit jelent,
hogy õket még a fent említett Mauterer János vette be a zenekarba.
A zenészek betegségük miatt már nem aktív tagjai a zenekarnak, de szívesen
emlékeznek vissza az ott eltöltött évekre.
Fetter József: 1951. Pünkösdhétfõjén
játszottam elõször a Mautererben. Az elsõ utam tehát a körmenet
volt az erdei kápolnához. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan elismert
zenész vett be a zenekarba, mint a Mauterer János. Azt mondta: „Jo, thei khau
man prache.” Inas koromban, 1949-ben kezdtem el zenélni. Kozek János bácsi
tanított meg az elsõ fogásokra. Kõmûves szakmája mellett
hivatásos rendõrzenész és kántor is volt. Mire a zenekar tagja lettem,
tenoron és hegedûn is jól tudtam játszani. Második hangszerként a hegedû
azért volt fontos, mert régen a bálokon éjféltõl hajnali négyig vonós
hangszereken játszottak a zenészek, aztán ismét jött a rezes. Legkedvesebb
emlékem 1957 nyarához fûzõdik, amikor a vörösvári színtársulat
a „Csárdáskirálynõt” adta elõ, és a mi zenekarunk kísérte õket.
A darabot Vörösváron és Dorogon is elõadtuk – nagy sikerrel. Nagyon
örülök neki, hogy mindhárom unokám fúvós hangszeren játszik, és bízom benne,
hogy lelkesedésük késõbb sem fog alábbhagyni.
Manhertz Pál: 1943-ban kezdtem Vass Márton
kántornál tenoron tanulni. Nem volt nehéz dolgom, hiszen édesapám és bátyám
szintén zenészek voltak. 1946-tól játszottam a Mauterer zenekarban. Számomra
minden játszás egy emlék, egy újabb élmény volt. Hiszen a zenélésnek csak
úgy van értelme, ha az ember szívvel-lélekkel csinálja. A legkedvesebb emlékem
talán az volt, amikor a „Csárdáskirálynõt” kísértük. Sajnos a családban
nincs olyan, aki a zenésztradíciót folytatná. Mindenesetre édesapám hegedûjét
és a tenoromat a mai napig õrzöm.
Várhegyi Ferenc: Az '50-es években kezdtem
játszani a Mauterer zenekarban, még az „igazi régiekkel”. Legelõször
harmonikázni tanultam édesapámtól, aztán a Nick Pista tanított klarinétozni.
Késõbb Budapestre is jártam zeneiskolába. Nagyon sok emlék fûz
a zenekarhoz, hisz rengeteget játszottunk. Szinte minden szombaton volt valamilyen
bál. Volt olyan is, hogy a bál már reggel 6-kor befejezõdött, de mi
10-kor még mindig zenéltünk. Számomra nagyon emlékezetesek voltak a tûzoltóbálok
is. A tûzoltók kint sorakoztak a terem elõtt, majd bevonultak
a zászlóval a tûzoltóindulóra. Az elsõ számot mindig õk
táncolták. A klarinétomat ma is õrzõm, de ezzel ma már nem lehetne
fújni a zenekarban, mert magas hangolású. Régen a fúvószene „erõsebb”
volt, úgy is nevezték, hogy „tirkisch”. A harmonikámat is elraktuk, éppúgy,
mint az okleveleket. Szép emlék lesz mindez az utókor számára.
Sax Ibolya
(Vörösvári Újság, 2003. július)